«

»

Egyre gyakoribb a gonorrhoea és szifilisz

Egyre gyakoribb a gonorrhoea és szifilisz

 

“Hihetetlen módon megugrott a frissen diagnosztizált gonorrhoea és szifilisz esetek száma idén a budapesti Bőrklinika Országos STD Centrumában”

dr. tamási béla— írta dr. Tamási Béla, az STD Centrum helyettes vezetője, egyben a Genium bőrgyógyásza és bőrgyógyászati lézerspecialistája.

Dr. Tamási szerint augusztus elejéig 14%-kal több szifiliszes, és csaknem kétszer annyi gonorrhoeás esetet regisztráltak, mind egy évvel ezelőtt. Hogy valóban több a beteg, vagy csak gyakrabban végeztünk szűrővizsgálatot, egyelőre nem tudni – tette hozzá.

“Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy a rendszeres szűrővizsgálat és a megfelelő, gyors kezelés alapvető fontosságú az STD-k terjedésének megállításában” – mondja dr. Tamási Béla, aki szerint legalább félévente mindenki számára fontos lenne STD-szűrésre járnia.

Magyarországon még mindig túl kevesen járnak szűrővizsgálatokra.

1000 emberből csupán 8 megy el szűrésre – világított rá például az Országos Epidemiológiai Központ Járványügyi Osztályának egy nemrég végzett tanulmánya. Egy évben átlagosan 80 000 szűrést végeznek hazánkban, ez nagyon rossz arány, sereghajtók vagyunk – kommentálta korábban a számokat a Központ szakorvosa, dr. Dudás Mária.

Különösen fontos családtervezés előtt komplex szűrést végezni. A vizsgálatok (vérvételtől a különféle laboratóriumi vizsgálatokig, illetve szükség esetén a megfelelő orvosi kezelésig) mind elérhetők a Genium Egészségügyi, Családtervezési és Diagnosztikai Központban.Központunkban a nap bármely szakában

 

Important!

A szifilisz és a gonorrhoea veszélyei

A nemi úton terjedő betegségek (STD-k) között mind a szifilisz (vérbaj), mind a gonorrhoea (tripper vagy kankó) gyakorinak számít, és gyakran a hordozók sem tudják, hogy fertőzöttek, illetve tovább fertőznek. Míg az elsődleges szifilisz semmiféle tünettel nem jár — leszámítva a kórokozó bekerülési helyén keletkező vörös kitüremkedést, mely fájdalmatlan és általában 3 héten belül elmúlik –, a gonorrhea az esetek több, mint felében szúró, viszkető tüneteket produkál, fájdalmas vizeléssel jár. Tünetek híján szinte biztos, de tünetek esetén is elfordul, hogy az érintettek nem fordulnak orvoshoz, a szifilisz és a gonorrhoea pedig “nyomtalanul” terjed tovább. A kezeletlen gonorrhoea eredményeképpen férfiaknál prosztatagyulladás vagy a mellékherék fájdalmas gyulladása is létrejöhet, nőknél gyakori szövődmény a medencegyulladás.