web analytics

Vélemények

Vélemények

 

Kedves Genium!

Ezzel a képpel szeretném megköszönni első sorban dr Pánczél Zitának a munkáját és mindenkinek aki segített! Büszkék lehetnek a kollégájukra, igazán kivételes orvos és ember!!!! A képen Réka baba a sikeres eredmény :-) aki augusztus 27-én 3820 gr-mal és 55 cm-rel jött a világra.

Garai Rita


Kedves Timmermann Gábor Doktor Úr! Augusztus 27-én 1 éves lett a kislányunk, Julianna. Köszönjük a törődést a 9 hónap alatt és azt, hogy világra segítette a kincsünket!

Bartha Ildikó


Szabó LucaTisztelt Timmermann Doktor Úr!

Kérem engedje meg, hogy ezúton fejezzük ki hálánkat és mondjunk köszönetet Önnek, amiért az immár nyolc hetes Luca baba szülei lehetünk. Amikor három év sikertelen próbálkozás után felkerestük Önt, már az első alkalommal jól estek biztató szavai és reménykedve vágtunk bele a vizsgálatokba, majd pedig az inszeminációs eljárásba. Elmondhatatlan öröm volt, amikor rögtön az első alkalmat követően pozitív terhességi teszt eredményével kereshettük fel.

Köszönjük azt az odaadó szakmai és emberi törődést Önnek és valamennyi kollégájának, amelyben a vizsgálatok és a terhesgondozás során részünk volt, és amely nélkül nem tarthatnánk karunkban a mi kis csöppségünket.

Nagyon hálásak vagyunk Vleskó doktor úrnak is, akinek a segítségével Szabó Luca végül augusztus 17-én problémamentesen megszületett épen, egészségesen.

Mindhármunk nevében köszönjünk azt a sok jót, odafigyelést, amit Önöktől kaptunk! Urbán Krisztina & Szabó Gábor


Vélemények a FoglaljOrvost.hu portálon keresztül:

  • „A kedves gyors ügyintézés és az időpont korrekt betartása ami a legfontosabb orvosként /42 év / ujra átéltem az unokám vizsgálata során az empátiát kedvességet és szakmai hozzáértést. Köszönöm!” Attila, 2016. március
  • „Először voltam urológusnál, és azért kicsit ideges voltam, de a rendelő hangulata teljesen megnyugtató volt.” Péter, 2016. május
  • „Nagyon kedves a doktornő.” Krisztina, 2016. augusztus
  • „Nagyon szép és jól felszerelt a rendelő, jó a megközelíthetősége és árban is kiváló.” Adrienn, 2016. augusztus
  • „Tisztaság.” Zsuzsanna, 2016. június
  • „Rendezett, modern orvosi rendelő.” Viktor, 2016. május
  • „Olyan, amilyennek minden EÜ intézménynek lennie kellene.” Zoltán, 2016. május
  • „Kellemes környezet. Volt egy kis csúszás az időpontban.” Katalin, 2016. március
  • „Van vízautomata. Negatívum: „nagy forgalom. :)”  Sarolta, 2016. február
  • „Első alkalommal voltam ott, így minden új volt és nagyon hamar sorra kerültem, igazán nem volt időm körül nézni.” Ildikó, 2016. február
  • „Nagyon szèp tiszta es jól felszerelt. ” Timea, 2016. január
  • „Jól felszerelt hely és van saját parkolója.” János , 2015. december
  • „Az UH gép a rendelőben nagyon modern, a hatalmas kivetítőn én is figyelemmel kísérhettem a vizsgálatot.” Krisztina, 2015. november
  • „Nagyon megfelelő volt minden tekintetben,s talán 3 szóban jellemezném: közvetlenség,odafigyelés,emberség…” Csaba, 2015. október
  • „Mindent részletesen elmagyarázott a doktor úr kérés nélkül is.” Vanda, 2015. augusztus
  • „Belépve a rendelőbe minden nagyon szép, nyugtató volt.” Zsuzsanna, 2015. augusztus
  • „halk zene szólt és a dolgozók is csendben végezték a dolgukat.” Krisztina, 2015. február
  • „Kellemes légkör. Asszisztenseket sajnáltam, a két nagyon kedves hölgy próbált mindent megtenni azért, hogy nekünk pácienseknek segíteni tudjanak. „Talán negatívum – de ezt sem annyira mondhatnám negatívumnak hisz bármikor előfordulhat – a csúszás. ” Klaudia, 2015. március
  • „Az egész környezet kellemes és megfelelő.” Adél, 2015. március

 


 

Vélemény Szénási Józsefné csecsemő ápoló, szoptatási tanácsadóról

2013. november végén császármetszéssel született a kislányom. A várandósságom alatt azt hittem mindenre fölkészültem, de sajnos nem így volt. Nagyon nehezen indult be a tejem, a kislányom meg nem akart szopizni. Mindenki mondta, hogy fejnem kell, csináltam is, de a mellem csak egyre keményebb, fájdalmasabb lett. Ha egy picit sikerült lefejnem azt cumisüvegből adtam oda a kisbabámnak.

Akkor kértük meg Zsuzsit (Szénási Józsefnét), hogy jöjjön el hozzánk és segítsen nekem. Nagyon féltem, hogy nem lesz tejem, de már az első alkalommal hatalmas eredményt mutatott a segítsége. Megtanított, hogy hogyan tudok kézzel fejni, megtanított, hogy mire kell figyelnem, hogy el ne záródjanak a csatornák. Megmutatott mindent. Következő alkalommal már géppel is tudtam fejni. Megmutatta hogyan kell szoptatnom, hatalmas türelemmel várta végig amíg a kisbabám is megtanulja.

Sajnos pár hét múlva begyulladt az egyik mellem. Lázas voltam, iszonyúan fájt, nagyon megijedtünk. Zsuzsi esténként járt hozzám és fejte ki kézzel a begyulladt részt. Mai napig hálás vagyok neki. Megérte a sok munkát!

Már 5 hónapos lesz a kislányom és még mindig csak anyatejes! Nagyon nagy szeretettel köszönöm Zsuzsinak a hihetetlen türelmét, optimizmusát és a hatalmas tudását, amit nem sajnált átadni!!! Soha nem fogom elfelejteni, hogy mit tett értem, ha Ő nincs, akkor én föladom és akkor biztosan nem lett volna több tejem! Ezúton is köszönök mindent!!!! Remélem Zsuzsi még nagyon sokáig és sok kismamának tud segíteni!!!!
V. Edina

 

Hálás vagyok Neki, még aznap jött, mikor hívtam, és Neki köszönhetően nem kellett antibiotikumot szednem a mellgyulladásom miatt,és nem kellett felfüggesztenem vagy abbahagynom a szoptatást sem.
S. Zita

 

Szénási Józsefnét Timmermann Gábor doktor úr javasolta még szülés előtt, ha bármi gond adódna a szoptatással kapcsolatban. Amikor az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy 40 fokos lázam és mellgyulladásom van, egyből rá gondoltam. Férjem mindjárt fel is hívta – merthogy őt a nap 24 órájában lehet hívni. Ő mindjárt megnyugtatott, hogy 1-2 órán belül nálunk terem, annak ellenére, hogy Dunakeszin lakunk. Kellően meg voltunk ijedve, így nagyon örültünk gyors reagálásának. Jött is hamarosan, majd tapasztalt szakértelmével jóval a nap felkelte előtt úgy helyre tett, hogy a másnap kiérkező háziorvost már mosolyogva tudtam fogadni. Ajánlom mindenkinek!
H.-K. Zsuzsanna

 

Zsuzsannáról csakis pozitívan tudok nyilatkozni. Karácsony környékén született a kislányom, ráadásul pénteken ami azt is jelenti, hogy a kórházban nem volt aki segítséget adjon szoptatással kapcsolatosan egy kezdő és bizonytalan édesanyának. Zsuzsanna szórólapját önöknél találtam még korábban, és eltettem hátha jól jön majd. Igazam is lett. Karácsony napján hívtam őt fel segítségért, és ő kész volt aznap este is akár jönni. Nagyon figyelmes, őszinte és határozott volt. Türelmesen megmutatta a szoptatási pózokat amit természetesen a bébivel próbáltunk ki, és minden egyéb csecsemőgondozási kérdésünkre választ adott, megmutatott amit csak lehetett. Igazán hálás vagyok neki.
B. Zsuzsanna

 


 

Vélemények a Genium Kinesio Tape szolgáltatásáról, Fülöp Ágnes gyógymasszőr és tape terapeutáról

Első nap feszült a lábfejem, mintha extra lábtornától fáradt volna el a talpam, de rögtön azt érzem, hogy jobb a bokám. Pár alkalom után egyértelmű lett, hogy havi bérlettel fogok Ágihoz járni. [Hanna]

A térdem nagyon sokat javult! Már nem fáj állandóan, csak ha nem figyelek. És a legnagyobb, hogy már végigalszom az éjszakákat. Nagyon-nagyon hálás vagyok! [Bea]

Tényleg nem azért mondom, de még semmilyen orvos semmi nyűgömet nem oldotta meg így, ennyire profin. [Annamari]

Köszönöm, a pocak tape tényleg nagyon nagy segítség. Sokat javít a közérzetemen is, így sokkal könnyebb elviselni a várandósság hátralevő idejét. [Melinda]

A bordáim alatt éjszakánként szúró érzésem volt, nem tudtam már normálisan pihenni. Áginak köszönhetően ez sokat javult, egészen normálisan tudok már levegőt venni. A pocakomon hihetetlen sokat segít a tape, nem tudom eléggé megköszönni az Ági munkáját! [Zsuzsa]

A terhesség második felére elviselhetetlenül fájt a hátam, de kipróbáltam a tape-et és már nem is emlékszem, hogy milyen volt olyan fájdalommal élni. Az a legnagyszerűbb benne, hogy azonnal érezni a hatását úgy, hogy semmiféle hatóanyagot nem tartalmaz. Nekem rengeteget segített a tape és bátran merem ajánlani bárkinek, aki gyors, kényelmes és fájdalommentes kezelésre vágyik. [Bori]

MarkIV_35559